22:05
Meg érkezünk egy félnapi repülés utána a bakui reptérre: Heyder Aliyev áll nagybetűkkel az épületen. Az elhunyt elnök nevét viseli, a hős apafigura. VIP váró. Nagybátyjám jött értünk, elveszik az útleveleinket, a csomagjainkat felveszik helyettünk. Beültetnek egy szobába aminek nincsen ablaka, teasüteménnyel megterített asztal vár, török teát kapunk. Egy légy kering a helyiségben és nem tud kiszabadulni. Lehet, hogy ugyanaz, ami a Frankfurttól Bakuig tartó gépen kísért végig minket. 45 perc után megkapjuk a vízumokat.
22:55
Egy Mercedes terepjáró vár minket a parkolóban. Beszállunk és üdvözöljük sofőrünket. Gondolom illene pár kedves szót szólni hozzá ha már arra kényszerült szegény, hogy 10 napon keresztül minket furikázzon. ’Do you speak English or Russian?’ ’No’ – hangzik a válasz. ’Oroszul kérdezz rá te okos’, utasítanak a többiek. Újra próbálkozom: ’Gavaris paruszki?’ Ugyanilyen mogorva válasz: orrhang, de most bólint hozzá. Azt hiszem ezzel megoldódott a dilemma, hogy tartsunk-e bemutatkozó kört amiben mindenki azt is elmondja mennyire örül, hogy itt lehetünk és köszönjük szépen blablabla. De valamit mégis kellene mondanom ha már kierőltettem belőle, hogy beszél-e valamilyen általunk ismert nyelven. Tört orosszal megkérdezem, hogy messze van-e a hely ahova most tartunk? ’A városban van.’ Akkor ezzel azt hiszem kimerítettük a társalgási témákat és úgy érzem ennél többet nem is szükséges kommunikálnunk az út alatt.
23:45
Megérkezünk a szállásunkra kb. 30 perc után. Eredetileg úgy tudtuk, hogy a tengerparton lesz a várostól 20-30 km-re, de érkezéskor kiderül, hogy az óváros szívében található a kicsi francia stílusi boutique hotelünk, mely a legfőbb bakui nevezetességre néz, a szüzek tornyára. Mögöttem már a tenger. Körülbelül olyan mintha Budapesten a Halászbástyánál szállnánk meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése